Az élet szép csak elég nehéz

Lelki béke

"Miért töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled, ám lehet, hogy sohasem következik be.
Tűzvészre gondolok itt: amikor egy ház összeroskad, s az ott lévők bennégnek. Van azonban olyan szerencsétlenség, amelybe észrevétlenül belesétálunk, vagy mások belecsalogatnak. Arra vigyázz, azt kerüld el, ami leselkedik rád, vagy csapdába ejt. Ritkán ér bennünket olyan végzetes sorscsapás, mint egy földrengés, lávakitörés, szökőár, villámcsapás, hajótörés –
lélekről lélekre, emberről emberre nagyobb veszély száll mindennap.
Erre ügyelj, ha meg akarod őrizni mások és a saját lelki békédet."
(Seneca)

Jelek!
Néha várunk a jelekre. Arra számítunk, hogy azok majd eligazítanak. Ez azt jelentené, hogy nem tudunk dönteni? ...végül is az is döntés, ha az ember úgy dönt, a jelekben hisz..
Történik valami és azt jelnek vesszük. Akkor és ott, hiszen máskor éppen észre sem vennénk, vagy nem tulajdonítanánk neki jelentőséget. Vajon a jelek mindig egyértelműek? Attól, hogy hisz valamiben az ember, még nem feltétlenül igaz... Talán az a lényeg, hogy erőt és energiát adjon.
Mi van, ha nem jól értelmezzük a jeleket? AZ is egyfajta jel? Hihetünk abban, hogy amit teszünk, vagy ami történik velünk annak jelentősége és/vagy oka van? Ha igen, akkor azt is el kell hinnünk, hogy mindegy mit jelent a jel, valójában azt jelenti, amit 'kiolvasunk' belőle.

"A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia." ...
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, ..

Szeretetről tehát csak akkor van szó, amikor két személy létszerűen kimondja: "mi". Ebben a 'mi'-ben végleges elkötelezettség jut kifejezésre: én 'veled' akarok lenni és azt szeretném, hogy te is 'velem' légy.